Áron elkezdte a sulit!

A hét legfontosabb eseménye, Áron szerdán ment először iskolába és tetszett neki:)

És most következzen a kicsit részletesebb beszámoló:

Az iskola téma komolyabban tavaly decemberben merült fel, amikor is mindhárman bementünk a helyi suli igazgatójához, hogy jelentkezzünk az iskolába. Nagyjából 1 órát voltunk nála, kérdezgetett mindenfélét tőlünk Áronról (milyennek látjuk őt, mit várunk az iskolától, jönnek-e mások is az ovijából), mesélt az iskoláról. Áron közben azt a feladatot kapta, hogy rajzolgasson egy papírra bármit, amit csak szeretne. Volt egy nagy halom papír, nagy halom ceruzával. Egész jól elvolt vele, mosolygó arcokat rajzolt, leírta a nevét, cuki, vidám kis kép lett belőle, büszke voltam rá:)

Azután kitöltöttünk minden hivatalos papírt, leadtuk, s vártuk a pénteket, mert nagy szerencsénkre pont elcsíptük az utolsó elő-előkészítő foglalkozást, ahol a leendő termében, a leendő tanárnénijével, a leendő osztálytársai közül néhánnyal játszott egy kicsit. Mesét olvastak, aztán meg ragasztottak egy macit. Nagyon örültem, hogy így alakult, mert így legalább mindannyian tudtuk, hogy mire számíthatunk, könnyebben tudtunk beszélgetni az iskoláról. A foglalkozás után megvettük az egyenruhát, ilyen cukin fest benne:)

Amíg a gyerekek játszottak, a szülőknek a könyvtárban sok hasznos infót mondtak. Mindenki kapott egy kisokost, ahol pontokba szedve leírták, hogy mit kell tudni az iskoláról. Ilyen címek vannak: Mi várható az első naptól? Hogy készítsük fel a gyerekeket az első napra? Mire számítsunk az első hetekben? Aztán szép ABC sorrendben minden le van írva,a mit tudni kell. Nagy segítség volt, mert így Áronnak is tudtam mesélni, segíteni, meg nekem is jó volt persze, hogy képben legyek. A gyerekek is kaptak ilyen füzetkét, ahol pár oldalon fényképekkel elmesélték egy előkészítős kisgyerek egy napját. A kedvencem: nap végén valaki, akit szeretsz jön érted és hazavisz. Egyszóval mindenre gondolnak, amitől egy kis tökmag biztonságban érzi magát.

Decemberben kaptunk még egy levelet az iskolától, amiben megírták, hogy ki lesz a tanítónéni. Kaptunk még egy oldalas bemutatkozó levelet: hol dolgozott korábban, mit szeret csinálni szabadidejében. Azt látom, hogy itt nincs olyan éles választóvonal a nagycsoportos óvónők és a tanítónők között, mint Magyarországon. Áron legutóbbi óvónénije, Miss Piper és Miss Tracey is dolgozott oviban, iskolaelőkészítős csoportban, Prep-Yearben (ezt kedzte most Áron), meg elsősökkel is. Így itt inkább életkorra "szakosodnak". Valószínűleg ez azzal is összefügg, hogy itt az ovi és a suli között sincs olyan éles különbség, szép lassan, kényelmesen szoknak át a gyerekek, ami nagyon tetszik.

A január azzal telt, hogy megvettünk mindent, amit kell: iskolatáskát, lunch-bag-et (ez egy olyan kis hőtartó táska, amiben a napi kaját viszi, természetesen dínós), jó kis iskolai cipőt (egyszínű, fekete, zárt - ezek a szabályok) és egy csomó fehér zoknit és persze vártuk a szerdát.

Mivel januárban volt másfél hétnyi munkám, pár napot ment még oviba, ami jó átmenet volt az itthoni lébecolás és az iskola között. Jobban nem is jöhetett volna ki!

És elérkezett a szerda!

Gergővel mentek reggel (én dolgoztam) és nagyon ügyesek voltak! Áron nagyfiúsan elbúcsúzott, szinte elbocsátotta Gergőt és délután közölte, hogy ő még szívesen maradna:) Úgyhogy, talán kijelenthetjük, hogy tetszett neki:)

Ha meg szeretnétek nézni, hogy milyen, itt tudjátok lecsekkolni:
https://enoggerass.eq.edu.au/Pages/default.aspx

Nem egy nagy épület van, hanem több kicsi faház. A házak alatt van a hűvös rész, mert mindig árnyékos. Ott esznek és ott játszottak tegnap tornaórán is.

A teremben nem padok vannak, hanem kis asztalok. Minden asztal körül 6 kisgyerek tud leülni. A napot pedig egy szőnyegen kezdik, ott van reggel a gyülekező 9-kor:) Az, hogy pontosan mi történik a suliban, egyelőre nem tudom, mert apró információmorzsákat kapunk csak el, azokból próbálunk építkezni. Ami biztos: reggel a szőnyegen kezdenek, aztán 10-kor van egy gyümölcsszünet. Aztán megint csinálnak valamit, f12-kor ebéd (itthon készítünk neki hideg ennivalót, itt nem szokás a közös menzázás). Aztán 5-10 perc pihenés, mialatt mesét olvasnak nekik. Az iskolának 3-kor van vége. Ha itthon vagyok (csütörtökön és pénteken), akkor érte megyek, ha pedig sokáig dolgozom (hétfőn és szerdán), akkor egy iskola utáni napközibe megy. Eddig egyszer volt, szerdán, nagyon tetszett neki, mert azóta is kérdezni, hogy mikor megy legközelebb. A napközi az iskola területén van, külön részben, ahol csak iskola előtt és után vannak a gyerekek. Nem osztályonként vannak, hanem együtt vannak a nagyobbak és a kisebbek. Fiatalok dolgoznak ott, nem a tanárok, gondolom jó fejek lehetnek :) Mivel nincs házi (remélem ez jó sokáig így is marad), nem azzal telik az idejük, hogy üldögélnek, hanem játszanak. Amikor szerdán Gergő érte ment, akkor épp kint voltak az udvaron, Áron kosarazgatott:)

http://www.ymcachildcare.com.au/enoggera.html
(Nem túl informatív, inkább csak illusztrációként linkeltem be.)

Lakás

Vègre elèrkezett az idő, hogy saját lakást keressünk! Már nagyon vártam:) Amellett, hogy mérhetetlenül kedves volt Lilláéktól, hogy ennyi ideig ott lakhattunk, nagyon jó lesz saját kuckóba költözni. A lakásokat már akkor elkezdtük nézegetni, amikor kijöttünk, úgyhogy nagyjából képben voltunk, hogy mit szeretnénk. Belőttünk egy értékhatárt, kiválasztottuk a városrészt és néztük a lehetőségeket. Talán ennek köszönhető, hogy az egyik favorit lakást néztük meg elsőként, s szerencsére mindhármunknak tetszett. A ház is új építésű, s maga a lakás is szèpen fel van újítva. Két hálószobája van, amik nagyjából egyformák, beépített gardróbbal, padlószőnyeggel. A legviccesebb az számomra, hogy két fürdőszoba van benne: az egyikben zuhanyos kád, a másikban zuhany van. A közelben van az ovi meg az iskola is, meg parkok, játszóterek, s nem utolsósorban, az állomásig sem kell túl sokat sétálni:) Egyszóval első körben nagyon jónak tűnik, remélem, hogy ezt később is így gondoljuk majd.

Furcsa itt, hogy a bérlők általában 6 hónapra veszik ki a lakásokat, hogy ha bármi gond van, akkor ne legyenek odakötve. Mi úgy voltunk vele, hogy mivel ez az első lakásunk, amit állítólag elèg nehèz megkapni (tekintve, hogy nincs még ausztrál referenciája az embernek), s költözködni sem igazán szeretnénk túl gyakran, rögtön 2 évet írtunk a jelentkezési papírra. Lehet, hogy épp ennek köszönhetően kaptuk meg, nem tudni. Lényeg, hogy az aktuális jelentkezők közül végül minket választott a tulaj. A szerződést egy évre írtuk alá, ami nekünk azért jó, mert addig van garantálva a lakbér, azaz addig nem emelhetnek árat.

Múlt pénteken alá is írtuk a szerződést, megkaptuk a kulcsot, úgyhogy elkezdtünk szervezkedni. Csütörtökön jönnek aktiválni az áramot és a gázt, akkorra kértük a hűtő és a mosógép szállítást, úgyhogy, ha még matracokat is sikerül addigra vennünk, akkor akár ott is tudnánk aludni. Nem lenne rossz:)

Update:

Már egy hete itt lakunk, egyre jobban tetszik!:D

Azt hiszem megérkeztem

3 hónapja és 4 napja vagyunk itt Brisbane-ben, mégis mostanában kezdtem azt érezni, hogy megérkeztünk. Olyan érzés, mintha most járt volna le a turistavízumunk (amit amúgy is 3 hónapra kapnánk) és innentől kezdődne a nagybetűs itt, lent.

Úgy éreztem, eljött hát az idő, hogy nekikezdjek ennek a kis blognak. A szeretteink és magunk miatt is.

Mivel táblázatot linkelni nem tudok;) sorra veszem, mi is történt velünk azóta, hogy megjöttünk.

1. Gergő elkezdte az egyetemet

Mivel egész itt-létünk ebből eredeztethető, ezzel kezdem. Gergő lassan túléli az első trimeszterét az egyetemen. Erről ő biztos többet tud mesélni, de addig is, amíg csak én jutok ide, leírom, amit tudok.

Sok az indiai.
Nehéz érteni, ahogy beszélnek.
Ahhoz képest, hogy másoddiplomások, furcsa elképzeléseik vannak az egyetemről (=linkek).

Összesen 4 tárgya van, de abból van előadás és gyakorlat is. A vizsgák jövő héten kezdődnek, úgyhogy kéretik szurkolni...:)

Amit Gergő tanul, az hasznos és érdekes. Van olyan, amit már most tud használni a munkáiban. Ez azért megnyugtató:) Ha jól sikerülnek a vizsgái, akkor akár még ösztöndíjat is kaphat, ami szintén nem lenne rossz...

Egy biztos, hogy nem véletlenül van az a szabály, hogy csak heti 20 órát dolgozhat mellette: ennél több munka mellett tényleg kétséges, hogy az ember rendesen el tudja-e végezni. Eléggé sok időt elvesz maga a bent-lét is, ehhez meg hozzáadódik az az idő, amit pluszban ráfordít. Egyszóval nem egyszerű...

2. Áron elkezdte az ausztrál ovit

Mivel, Zsófinak hála, itteni viszonylatban rekordgyorsasággal találtam munkát, Áronnak is kellett helyet keresni az oviban. Azt  hittük, hogy egy kicsit bonyolult lesz, tekintve, hogy éve közben érkeztünk, de nem így történt. Írtunk egy kis listát a Lilláékhoz közeli ovikról, s erre szánván a délelőttünket, nekiindultunk. Először a legközelebbi oviba mentünk, hogy megnézzük milyen, meg, hogy megkérdezzük van-e egy ilyen tündérPocoknak hely náluk. És csodák-csodája volt:)  A nagycsoportosok ugyanis elég sokan vannak, így Áront is felvették. Amíg az óvónénikkel beszéltünk, Áron már talált is magának egy kis barátot, akivel azóta is jóban vannak, jót játszottak az udvaron. Még az sem zavarta, amikor a papírok miatt bementünk az óvodavezető irodájába, nagyon jól elvolt! Persze akkorra is jutott cukiság: amikor elbúcsúztunk, akkor azt mondta Miss Sylvia-nak (ő a nagycsoportosok csoportvezető óvónénije), hogy még megnézünk pár ovit, és majd otthon döntünk, hogy ide jövünk-e vagy sem. Pont, ahogy indulás előtt megbeszéltük:) Gergő persze rögtön korrigált, hogy igazából már döntöttünk is, mert ez a legkedvezőbb ovi minden szempontból, úgyhogy már nem is kell a többibe elmennünk, de nagyon tetszett, ahogy nagyfiúsan felvázolta a helyzetet, egyáltalán nem volt zavarban. Eleinte 1,5 napig volt bent, aztán második héttől kezdve 3 napig (hétfőn, kedden és szerdán).

Az ovi honlapja itt van, ha esetleg szeretnétek képeket nézni: http://sesamelane.com.au/centres/north-lakes-1/

Szerintem Áron jól érzi magát az oviban. Ő persze majd' minden reggel biztosít minket arról, hogy ő nem szereti az ovit. Volt egy időszak, amikor még azt is Gergő lelkére kötötte (mivel neki rugalmasabb az időbeosztása, általában ő viszi/hozza Áront), hogy ezt az óvónéniknek is mondja meg. De mindezek mellett, amikor keddenként érte megyek, azt látom rajta, hogy jól érezte magát, és szívesen mesél arról, hogy mi történt vele aznap. Ha fáradt, akkor persze nem annyira energikusan, de a fontos dolgok azért előbb-utóbb előkerülnek így is:)

Egy mélypont volt az ovis pályafutásunk során. Kb. 1-1,5 hónapja egyik este, amikor megbeszéltük, hogy mi lesz másnap, mondta, hogy ő nem szeretne oviba menni. Nem ez volt az első ilyen eset, úgyhogy próbálkoztam a szokásos szelíd meggyőzéses trükkökkel, de mivel ezek sajnos nem segítettek, megpróbáltam kipuhatolni, hogy mi van a háttérben. Végül sikerült elmondania, hogy azért nem szeret ott lenni, mert a gyerekek sokszor mérgesek rá, például azért, mert nem ismeri a játékok szabályait. Nagy nehezen sikerült megnyugtatni, és megbeszéltük, hogy másnap apával együtt mindenképp beszélnek majd egy óvónénivel, hogy ez a helyzet és figyeljenek rá jobban oda/segítsenek neki kicsit. Áron leszögezte, hogy azt is mindenképp mondják el az óvónéninek, hogy nem szereti az ovit és nem szeret oda járni:) Másnap bementek együtt, és jó sokára sikerült egy "szabad" óvónénit találni, akivel megbeszéltek mindent. Gergő szerint Áron rettentő komoly volt, részt vett a beszélgetésben. Azóta jobban figyelnek rá, és Áronon is azt érzem, hogy megnyugodott egy kicsit. Nem gondolom, hogy varázsütésre minden rendbe jött, de talán a feszültség/szorongás feloldódott benne, már nem kell esténként a oviba menésről olyan sokat beszélgetni. Elmondja, hogy ő nem szeretne menni, mi elmondjuk, hogy ez teljesen természetes, mi is szívesebben vagyunk otthon, ahelyett, hogy dolgoznánk. Ennyiben maradunk, s úgy érzem, ez elég.

Ami számomra megnyugtató volt ebben a szituációban, az az, hogy Áron el tudta mondani közel 5 évesen, hogy valójában mi a gondja. Ezért nagyon büszke voltam rá. A másik dolog az, hogy sikerült megbeszélni a helyzetet az oviban. Remélem, hogy Áron is azt élte meg ebben az egész helyzetben, hogy érdemes elmondania nekünk, ha valami bántja, mert számíthat ránk, segítünk megoldást találni. A harmadik megnyugtató dolog pedig az, hogy az óvónénik is tartották ezt annyira fontosnak, hogy egy kicsit többet figyelnek rá.

Ovis barátok.
Első nap összebarátkozott Kebin-el (sajnos nem tudom, hogy jól írom-e a nevét. Az az igazság, hogy még kiejteni sem tudom jól, mert a fiúk egybehangzóan állítják, hogy nem Kevin), illetve Kebin nagy barátjával, Chibangaval. Ők hárman játszanak általában együtt. Chibanga volt az a kisfiú, aki meghívta Áront a szülinapi partijára:)

3. Elkezdtem dolgozni

4. Van kedvenc strandunk.
5. Kezd kialakulni a kis rutinunk.