3 hónapja és 4 napja vagyunk itt Brisbane-ben, mégis mostanában kezdtem azt érezni, hogy megérkeztünk. Olyan érzés, mintha most járt volna le a turistavízumunk (amit amúgy is 3 hónapra kapnánk) és innentől kezdődne a nagybetűs itt, lent.
Úgy éreztem, eljött hát az idő, hogy nekikezdjek ennek a kis blognak. A szeretteink és magunk miatt is.
Mivel táblázatot linkelni nem tudok;) sorra veszem, mi is történt velünk azóta, hogy megjöttünk.
1. Gergő elkezdte az egyetemet
Mivel egész itt-létünk ebből eredeztethető, ezzel kezdem. Gergő lassan túléli az első trimeszterét az egyetemen. Erről ő biztos többet tud mesélni, de addig is, amíg csak én jutok ide, leírom, amit tudok.
Sok az indiai.
Nehéz érteni, ahogy beszélnek.
Ahhoz képest, hogy másoddiplomások, furcsa elképzeléseik vannak az egyetemről (=linkek).
Összesen 4 tárgya van, de abból van előadás és gyakorlat is. A vizsgák jövő héten kezdődnek, úgyhogy kéretik szurkolni...:)
Amit Gergő tanul, az hasznos és érdekes. Van olyan, amit már most tud használni a munkáiban. Ez azért megnyugtató:) Ha jól sikerülnek a vizsgái, akkor akár még ösztöndíjat is kaphat, ami szintén nem lenne rossz...
Egy biztos, hogy nem véletlenül van az a szabály, hogy csak heti 20 órát dolgozhat mellette: ennél több munka mellett tényleg kétséges, hogy az ember rendesen el tudja-e végezni. Eléggé sok időt elvesz maga a bent-lét is, ehhez meg hozzáadódik az az idő, amit pluszban ráfordít. Egyszóval nem egyszerű...
2. Áron elkezdte az ausztrál ovit
Mivel, Zsófinak hála, itteni viszonylatban rekordgyorsasággal találtam munkát, Áronnak is kellett helyet keresni az oviban. Azt hittük, hogy egy kicsit bonyolult lesz, tekintve, hogy éve közben érkeztünk, de nem így történt. Írtunk egy kis listát a Lilláékhoz közeli ovikról, s erre szánván a délelőttünket, nekiindultunk. Először a legközelebbi oviba mentünk, hogy megnézzük milyen, meg, hogy megkérdezzük van-e egy ilyen tündérPocoknak hely náluk. És csodák-csodája volt:) A nagycsoportosok ugyanis elég sokan vannak, így Áront is felvették. Amíg az óvónénikkel beszéltünk, Áron már talált is magának egy kis barátot, akivel azóta is jóban vannak, jót játszottak az udvaron. Még az sem zavarta, amikor a papírok miatt bementünk az óvodavezető irodájába, nagyon jól elvolt! Persze akkorra is jutott cukiság: amikor elbúcsúztunk, akkor azt mondta Miss Sylvia-nak (ő a nagycsoportosok csoportvezető óvónénije), hogy még megnézünk pár ovit, és majd otthon döntünk, hogy ide jövünk-e vagy sem. Pont, ahogy indulás előtt megbeszéltük:) Gergő persze rögtön korrigált, hogy igazából már döntöttünk is, mert ez a legkedvezőbb ovi minden szempontból, úgyhogy már nem is kell a többibe elmennünk, de nagyon tetszett, ahogy nagyfiúsan felvázolta a helyzetet, egyáltalán nem volt zavarban. Eleinte 1,5 napig volt bent, aztán második héttől kezdve 3 napig (hétfőn, kedden és szerdán).
Az ovi honlapja itt van, ha esetleg szeretnétek képeket nézni: http://sesamelane.com.au/centres/north-lakes-1/
Szerintem Áron jól érzi magát az oviban. Ő persze majd' minden reggel biztosít minket arról, hogy ő nem szereti az ovit. Volt egy időszak, amikor még azt is Gergő lelkére kötötte (mivel neki rugalmasabb az időbeosztása, általában ő viszi/hozza Áront), hogy ezt az óvónéniknek is mondja meg. De mindezek mellett, amikor keddenként érte megyek, azt látom rajta, hogy jól érezte magát, és szívesen mesél arról, hogy mi történt vele aznap. Ha fáradt, akkor persze nem annyira energikusan, de a fontos dolgok azért előbb-utóbb előkerülnek így is:)
Egy mélypont volt az ovis pályafutásunk során. Kb. 1-1,5 hónapja egyik este, amikor megbeszéltük, hogy mi lesz másnap, mondta, hogy ő nem szeretne oviba menni. Nem ez volt az első ilyen eset, úgyhogy próbálkoztam a szokásos szelíd meggyőzéses trükkökkel, de mivel ezek sajnos nem segítettek, megpróbáltam kipuhatolni, hogy mi van a háttérben. Végül sikerült elmondania, hogy azért nem szeret ott lenni, mert a gyerekek sokszor mérgesek rá, például azért, mert nem ismeri a játékok szabályait. Nagy nehezen sikerült megnyugtatni, és megbeszéltük, hogy másnap apával együtt mindenképp beszélnek majd egy óvónénivel, hogy ez a helyzet és figyeljenek rá jobban oda/segítsenek neki kicsit. Áron leszögezte, hogy azt is mindenképp mondják el az óvónéninek, hogy nem szereti az ovit és nem szeret oda járni:) Másnap bementek együtt, és jó sokára sikerült egy "szabad" óvónénit találni, akivel megbeszéltek mindent. Gergő szerint Áron rettentő komoly volt, részt vett a beszélgetésben. Azóta jobban figyelnek rá, és Áronon is azt érzem, hogy megnyugodott egy kicsit. Nem gondolom, hogy varázsütésre minden rendbe jött, de talán a feszültség/szorongás feloldódott benne, már nem kell esténként a oviba menésről olyan sokat beszélgetni. Elmondja, hogy ő nem szeretne menni, mi elmondjuk, hogy ez teljesen természetes, mi is szívesebben vagyunk otthon, ahelyett, hogy dolgoznánk. Ennyiben maradunk, s úgy érzem, ez elég.
Ami számomra megnyugtató volt ebben a szituációban, az az, hogy Áron el tudta mondani közel 5 évesen, hogy valójában mi a gondja. Ezért nagyon büszke voltam rá. A másik dolog az, hogy sikerült megbeszélni a helyzetet az oviban. Remélem, hogy Áron is azt élte meg ebben az egész helyzetben, hogy érdemes elmondania nekünk, ha valami bántja, mert számíthat ránk, segítünk megoldást találni. A harmadik megnyugtató dolog pedig az, hogy az óvónénik is tartották ezt annyira fontosnak, hogy egy kicsit többet figyelnek rá.
Ovis barátok.
Első nap összebarátkozott Kebin-el (sajnos nem tudom, hogy jól írom-e a nevét. Az az igazság, hogy még kiejteni sem tudom jól, mert a fiúk egybehangzóan állítják, hogy nem Kevin), illetve Kebin nagy barátjával, Chibangaval. Ők hárman játszanak általában együtt. Chibanga volt az a kisfiú, aki meghívta Áront a szülinapi partijára:)
3. Elkezdtem dolgozni
4. Van kedvenc strandunk.
5. Kezd kialakulni a kis rutinunk.
Úgy éreztem, eljött hát az idő, hogy nekikezdjek ennek a kis blognak. A szeretteink és magunk miatt is.
Mivel táblázatot linkelni nem tudok;) sorra veszem, mi is történt velünk azóta, hogy megjöttünk.
1. Gergő elkezdte az egyetemet
Mivel egész itt-létünk ebből eredeztethető, ezzel kezdem. Gergő lassan túléli az első trimeszterét az egyetemen. Erről ő biztos többet tud mesélni, de addig is, amíg csak én jutok ide, leírom, amit tudok.
Sok az indiai.
Nehéz érteni, ahogy beszélnek.
Ahhoz képest, hogy másoddiplomások, furcsa elképzeléseik vannak az egyetemről (=linkek).
Összesen 4 tárgya van, de abból van előadás és gyakorlat is. A vizsgák jövő héten kezdődnek, úgyhogy kéretik szurkolni...:)
Amit Gergő tanul, az hasznos és érdekes. Van olyan, amit már most tud használni a munkáiban. Ez azért megnyugtató:) Ha jól sikerülnek a vizsgái, akkor akár még ösztöndíjat is kaphat, ami szintén nem lenne rossz...
Egy biztos, hogy nem véletlenül van az a szabály, hogy csak heti 20 órát dolgozhat mellette: ennél több munka mellett tényleg kétséges, hogy az ember rendesen el tudja-e végezni. Eléggé sok időt elvesz maga a bent-lét is, ehhez meg hozzáadódik az az idő, amit pluszban ráfordít. Egyszóval nem egyszerű...
2. Áron elkezdte az ausztrál ovit
Mivel, Zsófinak hála, itteni viszonylatban rekordgyorsasággal találtam munkát, Áronnak is kellett helyet keresni az oviban. Azt hittük, hogy egy kicsit bonyolult lesz, tekintve, hogy éve közben érkeztünk, de nem így történt. Írtunk egy kis listát a Lilláékhoz közeli ovikról, s erre szánván a délelőttünket, nekiindultunk. Először a legközelebbi oviba mentünk, hogy megnézzük milyen, meg, hogy megkérdezzük van-e egy ilyen tündérPocoknak hely náluk. És csodák-csodája volt:) A nagycsoportosok ugyanis elég sokan vannak, így Áront is felvették. Amíg az óvónénikkel beszéltünk, Áron már talált is magának egy kis barátot, akivel azóta is jóban vannak, jót játszottak az udvaron. Még az sem zavarta, amikor a papírok miatt bementünk az óvodavezető irodájába, nagyon jól elvolt! Persze akkorra is jutott cukiság: amikor elbúcsúztunk, akkor azt mondta Miss Sylvia-nak (ő a nagycsoportosok csoportvezető óvónénije), hogy még megnézünk pár ovit, és majd otthon döntünk, hogy ide jövünk-e vagy sem. Pont, ahogy indulás előtt megbeszéltük:) Gergő persze rögtön korrigált, hogy igazából már döntöttünk is, mert ez a legkedvezőbb ovi minden szempontból, úgyhogy már nem is kell a többibe elmennünk, de nagyon tetszett, ahogy nagyfiúsan felvázolta a helyzetet, egyáltalán nem volt zavarban. Eleinte 1,5 napig volt bent, aztán második héttől kezdve 3 napig (hétfőn, kedden és szerdán).
Az ovi honlapja itt van, ha esetleg szeretnétek képeket nézni: http://sesamelane.com.au/centres/north-lakes-1/
Szerintem Áron jól érzi magát az oviban. Ő persze majd' minden reggel biztosít minket arról, hogy ő nem szereti az ovit. Volt egy időszak, amikor még azt is Gergő lelkére kötötte (mivel neki rugalmasabb az időbeosztása, általában ő viszi/hozza Áront), hogy ezt az óvónéniknek is mondja meg. De mindezek mellett, amikor keddenként érte megyek, azt látom rajta, hogy jól érezte magát, és szívesen mesél arról, hogy mi történt vele aznap. Ha fáradt, akkor persze nem annyira energikusan, de a fontos dolgok azért előbb-utóbb előkerülnek így is:)
Egy mélypont volt az ovis pályafutásunk során. Kb. 1-1,5 hónapja egyik este, amikor megbeszéltük, hogy mi lesz másnap, mondta, hogy ő nem szeretne oviba menni. Nem ez volt az első ilyen eset, úgyhogy próbálkoztam a szokásos szelíd meggyőzéses trükkökkel, de mivel ezek sajnos nem segítettek, megpróbáltam kipuhatolni, hogy mi van a háttérben. Végül sikerült elmondania, hogy azért nem szeret ott lenni, mert a gyerekek sokszor mérgesek rá, például azért, mert nem ismeri a játékok szabályait. Nagy nehezen sikerült megnyugtatni, és megbeszéltük, hogy másnap apával együtt mindenképp beszélnek majd egy óvónénivel, hogy ez a helyzet és figyeljenek rá jobban oda/segítsenek neki kicsit. Áron leszögezte, hogy azt is mindenképp mondják el az óvónéninek, hogy nem szereti az ovit és nem szeret oda járni:) Másnap bementek együtt, és jó sokára sikerült egy "szabad" óvónénit találni, akivel megbeszéltek mindent. Gergő szerint Áron rettentő komoly volt, részt vett a beszélgetésben. Azóta jobban figyelnek rá, és Áronon is azt érzem, hogy megnyugodott egy kicsit. Nem gondolom, hogy varázsütésre minden rendbe jött, de talán a feszültség/szorongás feloldódott benne, már nem kell esténként a oviba menésről olyan sokat beszélgetni. Elmondja, hogy ő nem szeretne menni, mi elmondjuk, hogy ez teljesen természetes, mi is szívesebben vagyunk otthon, ahelyett, hogy dolgoznánk. Ennyiben maradunk, s úgy érzem, ez elég.
Ami számomra megnyugtató volt ebben a szituációban, az az, hogy Áron el tudta mondani közel 5 évesen, hogy valójában mi a gondja. Ezért nagyon büszke voltam rá. A másik dolog az, hogy sikerült megbeszélni a helyzetet az oviban. Remélem, hogy Áron is azt élte meg ebben az egész helyzetben, hogy érdemes elmondania nekünk, ha valami bántja, mert számíthat ránk, segítünk megoldást találni. A harmadik megnyugtató dolog pedig az, hogy az óvónénik is tartották ezt annyira fontosnak, hogy egy kicsit többet figyelnek rá.
Ovis barátok.
Első nap összebarátkozott Kebin-el (sajnos nem tudom, hogy jól írom-e a nevét. Az az igazság, hogy még kiejteni sem tudom jól, mert a fiúk egybehangzóan állítják, hogy nem Kevin), illetve Kebin nagy barátjával, Chibangaval. Ők hárman játszanak általában együtt. Chibanga volt az a kisfiú, aki meghívta Áront a szülinapi partijára:)
3. Elkezdtem dolgozni
4. Van kedvenc strandunk.
5. Kezd kialakulni a kis rutinunk.
